2026. március 6-án rendezték meg a XII. Lóversenygálát a Kincsem Park Panoráma Éttermében. Az esemény ünnepélyes keretek között adott számot az elmúlt időszak kiemelkedő sportsikereiről, miközben lehetőséget teremtett a lovas szakma szereplőinek találkozására és a sportág jövőjéről szóló beszélgetésekre is. A rendezvényen Vízváry Vilmos meghívott vendégként képviselte Göd városát és a Kincsem-örökséget. A gála jó alkalmat teremtett a kapcsolatok ápolására és arra, hogy a Kincsem hagyatéka iránt elkötelezett közösség tovább erősítse együttműködését.
A meghívás és a döntés
- február 2-án érkezett a megtisztelő meghívó a XII. Lóversenygálára. A szervezők az est keretében kívánták köszönteni mindazokat, akik munkájukkal, elhivatottságukkal és szenvedélyükkel hozzájárulnak a lóversenysport értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához.
Mielőtt a részvétel mellett döntöttem volna, tájékozódtam az eseményről, és megkérdeztem baráti körünkben, ki tudna elkísérni. Végül úgy válaszoltam a meghívásra, hogy ketten érkezünk.
A döntésben az játszott szerepet, hogy a megtisztelő meghívást illik elfogadni, hiszen ezzel a tavalyi lovaskonferenciánkkal kifejtett munkánkat méltatják vele.
Úgy ítéltem meg, az alkalom jó lehetőség arra, hogy sok olyan lovaskörökben megismert baráttal lehet a gálán találkozni, akikkel
Gödön már találkoztunk az első országos Kincsem 150 éve érkezett Gödre c. konferenciánkon 2025. szeptember 19.-én vagy november 28.-án, és akiket elvárunk az idei gödi országos konferenciánkra is (szept.19.-én).
A harmadik titkon remélt ok az volt, hogy reméltem városunk polgármesterének támogató ígéretét is tudom vinni magammal a Kincsem parki Lovas Panteonnal kapcsolatban, másrészt híreket hallok a Kincsem Park vezetőitől, hol tart a Lovas Panteon ügye a Honvédelmi Minisztériumnál. (Sajnos Kammerer Zoltán polgármesterünktől támogató ígéret helyett március 6-án délelőtt olyan hírt kaptam, amit inkább nem továbbítottam.)
Érkezés a Kincsem Parkba
Kruchió Ágnessel, a gödi istállóval rendelkező lovaskaszkadőrrel ketten vettünk részt a gálán a 150 éves „Kincsem és Hesp Róbert baráti kör” gödi csapatából. Pontosan érkeztünk, de a regisztráció és ruhatári műveletek után már ott találtuk néhány barátunkat a welcome drinkes kerek asztalok egyikénél, akikhez mi is csatlakoztunk egy üdítő erejéig.
Hírek a lovas közéletből
Száraz György (Magyar Loveregylet elnök) és Lőrincz Róbert (a dunakeszi városi könyvtár igazgatója, aki közelmúltban Újpesti Helytörténeti
Gyűjteményhez igazolt) már messziről kiáltották: „Megvan a korábban szóban jelzett könyvbemutató időpontja. Mindketten hívunk minden gödi érdeklődőt, általatok a 2026. március 25.-én szerdán 14:00-kor kezdődő könyvbemutatóra!”
Dunai Andrea: Lovak sorsa / Az 1944/45-ben Magyarországról elvitt lovak nyomában című könyv bemutatójáról van szó, melyet az alagi Klub Kúriában rendeznek.
A beszélgetés közben megérkezett Prutkai Zoltán barátunk is a feleségével. Őket csak üdvözölni tudtuk, mert helyet kellett már mindenkinek foglalni, de később velük is jót beszélgettünk.
A gála hivatalos megnyitója
A 4-es számú asztal volt kijelölve részünkre, amelynek közelében egy hatalmas kivetítő volt elhelyezve, amelyen a színpadnak háttal ülők is jól tudták követni az eseményeket. Asztalunknál ült Dallos Gyula (a Kincsem Nemzeti Lovasprogram miniszteri biztosa) a feleségével és Krebs András (a Kincsem Park ügyvezető igazgató helyettese) és felesége. Persze András a színpadon a műsort vezette, így őt inkább a képernyőn láthattuk leginkább.
A műsor rövid felvezetője után András átadta a szót Szotyori Nagy Ádámnak, a Kincsem Park ügyvezető igazgatójának, aki beszámolt a Kincsem Park regnálása alatti fejlődéséről és felvázolta a közeljövő évi terveiket. A legfőbb stratégiai céljuk, mondta, az önállóság elérése. Ebben gondos gazdálkodás az egyik legfontosabb elem.
Díjátadó a 2025-ös eredményekért
A gála díjkiosztása következett ezután és a kapcsolatos fotózás a díjazottakkal. A díjakat a Kincsem Park vezetői mellett a jelen lévő jeles személyiségek adták át (pl. Dallos Gyula úr is). A 2025-ben legjobb eredményeket elérő lovasok (pl. champion
zsokék) mellett olyan személyek is kaptak a képkeretezett oklevelekből, akik pl. szponzorálással vagy a médiában megjelent írásaikkal segítették a Kincsem Park munkáját. Nagy örömünkre Lőrincz Róbert barátunkat is díjazták, aki igen sokat tett a múlt lovasértékeinek feltárásában tanulmányai, cikkei, életrajzai és családfái által.
Varga Viktor műsora
A díjátadást követően Varga Viktor műsora következett, aki huszár ruhában orr és fülkarikákkal felékesítve, laza mozdulataival és kellemes megnyilvánulásaival és személyes beszólásaival igen jó hangulatot teremtett. Énekhangja kifogástalan, kedves mosolyával és dalaival elvarázsolt mindenkit.
Svédasztalos vacsora
A műsort követően svédasztalos vacsora várta a vendégeket.
A nagy választék miatt hamar túlestünk a tányéraink megpakolásán, és ment ki-ki az asztalához. A böjti időszakra való tekintettel nem csak húsos ételek voltak választhatóak, hanem többféle vegetárius fogás és köret, így lencse, sztrapacska, rizs, zöldséges pohárkák finom mártással. Körültekintő volt, aki az ételsort összeállította. A sütemények között is volt választék, panaszra nem lehetett ok.
Találkozás Overdose trénerével
Találkoztam Ribárszki Sándorral és Szabó Nikolettával is. Overdose csodálatos trénere nagy szeretettel ölelt át. Mindig rácsodálkozom vidám lényére, arra a szeretetre, ami belőle árad akár barátaival, akár lovaival van együtt. Azt a csak gyermekekre jellemző őszinteséget és Hesp Róbert iránti tisztelet, amit a vele való találkozások alkalmával érzek, senki másnál nem tapasztaltam. Niki és az ő vidámsága jó hatással van rám, így mindig örülök, ha látom őket. Kérdeztem is Nikit, mikor láthatnánk őt és lovait az istállójában. Azt mondta menjünk bátran, mindig szívesen fogad
bennünket, mert a gödiek, és pláne a Szahlender útiak szinte az ajtó szomszédai.
Beszélgetés a lovas jövőről
18-21 óra között minden lezajlott, azok akik már nem akartak táncolni vagy beszélgetni tovább, kezdtek hazaszállingózni.
Mielőtt elmentek Dallosék, megkérdeztem a miniszteri biztos úrtól: „Mikorra számíthatunk a Magyar Lovasok Napjának kihirdetésére a parlament által? (2025. nov. 28.-i gödi konferencia ülésünkön javaslat született, amit ő is aláírt, és ezzel mintegy magára vállalta annak intézését is, mint aki ebben a legfőbb illetékes a pozíciójánál fogva.) Azzal érveltem, hogy az idei év nagyon jó alkalom erre, hiszen a kínaiak idén ünneplik a „Ló évét”. Ők is valamennyire rokonaiknak tekintik a magyarokat, így biztos szimpatikus lenne nekik egy ilyen magyar döntés!
A biztos úr csak annyit válaszolt, hogy ne zavarjuk meg most a honatyákat és Kincsen hungarikummá nyilvánításának ügyét. Ő előbb 2027-ben a hungarikum ügyet akarja lezárni, azután jöhet csak minden más.
Búcsú és hazafelé vezető gondolatok
Tíz órakor elkezdtünk mi is búcsúzni. Előbb Szotyori Nagy Kristóftól, aki a Lovas Panteon célba érkezésére tett biztató célzást, azután Szotyori Nagy Ádámnak köszöntük meg a meghívást, és kifejeztük, hogy jól éreztük magunkat. Végül Krebs Andrástól is elbúcsúztunk, jelezve, hogy hétfőn leadjuk neki a Lovaspanteonban közreműködő, lebonyolító civil szervezet nevét, adó- és számlaszámát, mivel időközben Kanics Ákos meggondolta magát, és egy másik civil szervezetén keresztül tervezi a projekt lebonyolítását.
Prutkai Zoltántól és feleségétől már kint az épület előtt búcsúztunk el. Abban maradtunk, egyszer elmegyek vele meglátogatni dr. Hecker Waltert Budakeszin, aki egy járásjavító műtétre vár. A lovaslegenda egyébként kiváló szellemi egészségnek örvend, még ma is sokat lehet tanulni tőle.
Hazafelé a kocsiban arról beszélgettünk, érdemes volt-e elmenni a gálára. Mindketten úgy gondoltuk, érdemes, mert sok baráttal sikerült így személyesen találkozni és a kőbányai alpolgármesterek jelenléte is példamutató volt. Ők is kaptak kitüntetést, hiszen a kerület és a Kincsem Park együttműködése példaadó. Göd és a Kincsem Park kapcsolatának is ilyenné kell lennie, hiszen Kincsem neve kötelez!
Összeköti a várost és a csodálatosan szép versenyteret.
Szerző: Vizváry Vilmos
Fotó: saját felvételek